udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Cziprok András

2007. november 7.

November 6-án a Szatmár Megyei Tanfelügyelőségen gyűltek össze a megye magyar tannyelvű iskolák igazgatói, illetve aligazgatói, Kónya László főtanfelügyelő-helyettes, Gál Gyöngyi kisebbségi oktatásért, Miclaus Judit elemi magyar tannyelvű oktatásért felelős, valamint Cziprok András oktatásmenedzsmenti szaktanfelügyelők, a magyar nyelven folyó oktatást értékelték. Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő beszélt a magyar nyelv és irodalmi tantárgyverseny országos döntőjéről, amelyet idén Szatmár megyében rendeznek meg. A versenyre tizenöt megyéből több mint kétszáz diák érkezik majd. A négynapos rendezvény során tanulmányi kirándulásokat terveznek a megyében, továbbá alternatív vetélkedőket is. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes a magyar nyelven folyó oktatást értékelte. A legfőbb problémák között van, hogy a romániai diákok negyven százaléka nem éri el a tanügyi program által előírt minimális követelményeket. A statisztikai adatok szerint évről évre egyre csökken a magyarul tanuló diákok száma. A tavalyi tanévben 17 105 diák volt, idén 16 945 tanul magyarul. Reménykedésre ad okot, hogy megállt az első osztályosok számának drasztikus csökkenése. Mind a képességvizsgán, mind az érettségin a magyarul tanulók alulmaradnak a román tannyelvű osztályokba járó társaikkal szemben. Ez elsősorban a román nyelv és irodalom miatt következik be. Év végén a diákok 6,6 százaléka pótvizsgázott egy vagy több tantárgyból, 3,7 százalékuk maradt évismétlő. Jónak mondható a szakképzett pedagógusok aránya a magyar szakokon. Tíz évvel ezelőtt a megyében a pedagógusoknak 71,5 százaléka, idén 95,11 százaléka szakképesített. Az óvodai és az elemi oktatás terén szinte mindenhol szakképesített óvónő és tanító van. /Bodnár Gyöngyi: Kiértékelték a magyar tannyelvű oktatást. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), nov. 7./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék